Elérhetőségek

Legyünk TOPpon Zalában!

8796 Türje,
Szabadság tér 9.
Telefon: +36-30/830-1816
E-mail küldése

2021. július 26., 00:00HELYI KÉZMŰVES TÁBOR

Török Tivadar festőművész és Szabó Lajos fafaragó mester a tábor vezetői

A 2021-es kézműves tábor ismét kiköltözött a Sportpályára, hogy rajzolás - festés, valamint fafaragás rejtelmeibe avassa a tábor résztvevőit a szakavatott táborvezetőkkel.

A 2021. évben – a vészhelyzet miatt egy év kihagyással -, ismét három alkotói napot töltöttünk Török Tivadar nívódíjas festőművész, grafikus, karikaturista vezetésével a táborban. A 2019-es sikeres tábor visszhangja több résztvevőt vonzott a célterületről, akiket falugondnoki járművekkel, felnőtt kísérővel szállítottak reggel a türjei Sportpályára. Türje Község Önkormányzata biztosította a háromszori étkezést és a teljes felszerelést a tábor ideje alatt, ahol a három nap alatt 60 fő fordult meg és vett részt a foglalkozásokon. Gyermekek és felnőttek egyaránt jelentkezhettek és alkothattak szakember vezetésével. Délelőtt ceruzával rajzoltunk, ismerkedtünk a formákkal, felvázoltunk a látottakat, majd következett a festés. Olajfestéket használtunk, ami nem vízbázisú, tehát nem oldódik vízben. Lenolajjal hígítottuk, hogy tudjunk vele dolgozni. A technika is kihívást jelentett, de hamar ráéreztek a résztvevők, akik között polcelánfestő anyuka is volt.

A kézműves tábor közösségi értéke az alkotáson kívül az, hogy helyi származású festőművésztől tanulhattunk. Különböző korosztályok együttműködésével szerveződtek a napok, az étkezésnél a nagyok segítették a kisebbeket; a településen való közlekedést az étteremig úgy oldottuk meg, hogy kicsit utaztak személygépkocsiban, a nagyok önként vállalták a sétát. Az egymásrautaltságban különböző kompetenciák fejlődtek, erősödtek a helyi kötődések. Csapatként működtünk már az első napon, bár más-más helyről érkeztünk, más korosztályok voltak „összezárva”.


« Vissza az előző oldalra!
Legyünk TOPpon Zalában! - Magyar